| Tíz éve már, hogy Palpatine szenátor a kancellári székbe ült. A Galaktikus Köztársaság első embere egykor szülőbolygója, Naboo és az ahhoz tartozó bolygórendszer szenátoraként került bele a galaktikus nagypolitikába, de hosszú ideig nem sokan figyeltek fel rá. Politikustársai a másodvonal béli politikusok közé sorolták, aki nem mutat különösebb ambíciókat. Sokak szerint Palpatine rendkívül szerencsés fickó, hiszen mi mással magyarázható, ha egy ilyen szürke, ahogy a Szenátus folyosóin mondani szokás, "másodosztályú politikus" kancellári székbe jut?
Mások szerint ez mégsem a szerencse kérdése. A nabooi konfliktus kirobbanásakor a Köztársaság történetének egyik legsúlyosabb válságidőszakát élte. Azt éli most is, de ezt a politikai elit köreiben így nem szokás kimondani. Mint ahogy nem szokás kimondani azt sem, hogy a válság oka a pénz, a kapzsiság, a korrupció. A régi kancellár, Valorum kurzusa legnépszerűtlenebb intézkedését vitte keresztül a bolygóközi kereskedelem útvonalainak megadóztatásával. A kancellári székből mégsem emiatt, pontosabban szólva csak közvetetten ez okból kellett távoznia. Az igen nagy gazdasági és politikai befolyással rendelkező Kereskedelmi Szövetség a törvény meghozatala után az érdekérvényesítés korábban szokatlan, agresszív formáját választotta, és blokád alá vonta a coruscanti szemmel jelentéktelen Naboo bolygót. Az ügy kapcsán megmutatkozott, hogy a kancellár gyenge, a Köztársaság működésképtelen és az igazi hatalom a gazdasági érdekcsoportok kezében van -- a legkeményebb kritikusok legalábbis akkor így fogalmaztak. Valorumnak mennie kellett.
Ekkor lépett elő Palpatine, a szerencsétlenül járt bolygó szerencsés szenátora, akinek az incidensből adódóan akkora lehetőség pottyant az ölébe, amekkora ritkán adatik meg egy hozzá hasonló politikus számára. Dicséretére legyen mondva, hogy tudott élni vele, ami váratlan egy "másodosztályútól". A szenátor bekerült a kancellári tisztségre pályázók közé, de első pillantásra senki nem gondolta, hogy ennél tovább is juthat.
Nála sokkal nagyobb esélyesnek számított a nagy politikai hagyományokkal rendelkező alderaani ház jelöltje, a gazdasági csoportok pedig a malastarei jelölt mögé látszottak felsorakozni. Mondjuk úgy, hogy Palpatine viszont a naivak jelöltje volt, aki szenátorként mindig következetesen kiállt a korrupció felszámolása, a jogegyenlőség, a demokrácia mellett, de legalábbis következetesen hangoztatta ezeket, s ezzel szimpatikussá vált sokak számára. Politikustársai sosem tartották különösebben karizmatikus személyiségnek, de ellenségeket sem szerzett korábban, ami ritka kiváltságnak számít a mai politikai életben. Politikai körökben tehát jó szándékú, ámde szerény képességű jelöltnek tartották.
Vélemények szerint sok érv nem is szólt mellette a szavazáson, hacsak nem az, hogy ember, és az emberek nagyobb létszámban képviseltetik magukat a Szenátusban, mint bárki más, hiszen több bolygórendszer szenátora is ebből a fajból való. Mások ezt az érvelést azzal szokták cáfolni, hogy embernek lenni éppenséggel hátrány egy ilyen választáson, hiszen a Szenátus többségét mégiscsak a többi faj alkotja, márpedig lassan mindenkinek elege van az emberekből, vagy ha ez túlzás is, egyértelmű, hogy megfigyelhető velük szemben a többi faj féltékenysége. Meglehetősen szűklátókörű, ám mégis megfontolandó gondolatok ezek.
A Naboon történtek azonban érthető szimpátiát ébresztettek a védtelen és szenvedő bolygót képviselő szenátor iránt, ami kétségtelenül közrejátszott Palpatine megválasztásában. Különösen naiv azonban az, aki azt hiszi, hogy némi szimpátia elegendő a kancellári szék megszerzéséhez.
Nincs olyan jelölt, aki a gazdasági érdekcsoportok hátszele nélkül befutó lehet. Az alderaani vonallal konzekvens kárörömmel szembeszavazók nagyon örülhettek azon a tíz évvel ezelőtti napon, amikor a szavazás történt. Mint ahogy nem mutatkoztak különösebben csalódottnak a kereskedelmi szervezetek szenátorai sem. Palpatine kancellár lett, és talán nem volt véletlen a gazdasági érdekcsoportok nyugodt beletörődése. A rossz nyelvek szerint Palpatine megválasztásának igazi oka, hogy a Köztársaság nyakán ülő piócáknak tökéletesen megfelelt egy ilyen szürke politikus, akit úgy érezték, nem lesz nehéz megnyerni maguknak, de legalábbis sok vizet nem zavarhat. Akkor úgy gondolták, talán rátaláltak a tökéletes kancellárra. Egy szó, mint száz, Palpatinet kancellárrá választották, és bár ennek igazi okait még évtizedeken át boncolgathatják az elemzők, abban mindenki egyetért, hogy Palpatine kancellárrá választásában a legkevesebb szerepet ő maga játszotta. (Hacsak titokban le nem paktált az Erő Sötét Oldalával.) Ez vitahatatlan tény. Beiktatása után Palpatine nem okozott csalódást. A kancellári szerepbe a várakozások ellenére hamar beleszokott, és nem bukott meg néhány hónap után, ahogy azt a pesszimista politikai elemzők gondolták. Igaz, nem is akadt nagyon olyan politikai erő, amely a megbuktatását kívánta volna. Nem forgatta fel az államapparátust, helyette lassú és megfontolt reformokba kezdett. Reformjai olyan lassúak és megfontoltak voltak, hogy igazán nem is lehetett tudni, miből állnak. Ám valljuk be, legtöbbek szemében ez éppen így van jól -- senki nem egy forradalmárt szeretne látni a kancellári székben.
Tulajdonképpen a tíz évvel ezelőtti problémákra nem született lényegi megoldás, ám Palpatine elődjénél jobban tudta kezelni a fennálló helyzetet, így képes volt megőrizni viszonylagos népszerűségét, és elérni újraválasztását. Még azok sem ábrándultak ki a komoly karriert befutott politikusból, akik kezdetben gyökeres változást vártak tőle. Hiszen Palpatine folyamatosan az egykor hangoztatott elvek megvalósítását lebegtette célként, és ez a jelek szerint a legtöbbek számára elegendő volt. A megvalósítás csúszik, ám a cél ettől még áll, és a látszat is megvan -- az ismert recept. Ám Palpatine sikeres politikájának igazi kulcsa az volt, hogy képesnek bizonyult egyensúlyban tartani a coruscanti politika különböző erőit, ügyesen kijátszva egymás ellen az érdekcsoportokat, s ez által leszerelve azokat. Ez Palpatine politikájának lényege, és ennek a politikának vált ő mesterévé, amit még kritikusai is elismernek.
Tulajdonképpen mondanak mindent, de Palpatinenal mégis mindenki elégedett. Az egyetlen ok, amiért igazán bánják egykori megválasztását az, hogy a mögötte megüresedett szenátori székbe Naboo leköszönt királynője, Amidala lépett. Ő aztán éppen fordítottja elődjének. Mindenütt ott van, nyüzsög, felszólal, kezdeményez, nem lehet nem észrevenni, jótékonykodik... és még komolyan is veszi az egészet! Amidala az a fajta nő, aki néhány év alatt elérte, hogy politikustársai minden alkalommal összesúgnak a háta mögött. A közemberek szemében persze népszerű, de az biztos, hogy őt adott esetben senki nem segítené kancellári székbe. Palpatine mindenesetre támaszkodik a nabooi szenátorra, aki azon kevesek közé tartozik, akik aktív támogatói politikájának, és fontos szerepet játszottak abban, hogy a kormányzás nyugalommal follyon az évek folyamán. Palpatine tehát ki tudta tölteni kancellárságának mindkét terminusát, és nyolc év után teljes nyugalommal készülhetett a visszavonulásra. A politikai elit már hónapok óta lázasan kereste az utódot, s mindenki azt találgatta, vajon milyen irányt vesz a galaktikus politika a Palpatinet követő új kancellár idején.
Ám mielőtt elérkezett volna a nyugodt leköszönés napja, váratlan dolog történt, s a Köztársaság és annak első embere új helyzettel került szembe. Valaki követ hajított a politikai állóvíz közepébe, hogy szándékosan hullámokat kavarjon. Ez a valaki a serrenoi Dooku gróf, aki nyíltan felvállalta, hogy meg kívánja buktatni a kabinetet, és felszámolni a Köztársaságot, álljon annak élén Palpatine, vagy bárki más. A több ezer éves Köztársaság felszámolása első pillantásra leírhatatlanul merész gondolat, Dooku mégis követőkre talált, és Független Rendszerek Konföderációja néven ellenköztársaság építésébe kezdett.
A félelem eluralkodott a Köztársaság berkeiben, és félő volt, hogy előbb-utóbb káosz követheti azt. A galaktikus vezetésre különösen nagy felelőség hárult, s hárul azóta is, hogy elhárítsa ennek veszélyét, így példás összefogással az a politikai megegyezés született, hogy a Szenátus törvénymódosítással még egy ideig meghosszabítja a kancellár megbizatását. Palpatine felelőségteljes államférfiként válalta, hogy szükségszerűségből még egy ideig a helyén marad, s az utódlás kérdése lekerült a napirendről, mert senki nem kívánta megkockáztatni a kurzusváltással járó politikai biznytalanságot, miközben a Konföderáció létrejötte a Köztársaság széthullásával fenyeget. Különösképp aggasztó, hogy nem tudni, ki áll Dooku gróf háta mögött, mert nem valószínű hogy az egész konfliktus egy idealista világmegváltó harca lenne. De egyelőre még azt sem tudni, ki áll az egyik és a másik oldalon. Aggasztó, hogy számos csillagrendszer fontolóra vette, hogy csatlakozik Dooku szeparatista mozgalmához. Sokan a fegyveres konfliktus rémével, mások anarchiával riogatnak -- egyikük sem alaptalanul. Palpatine kancellárként rendelkezik a Jedi rend felett, ám kérdéses, hogy a Jedikre lehet-e támaszkodni egy kiterjedt fegyveres konfliktusban. Ráadásul a fénykardforgatókban egyre kevesebben bíznak, amióta kiderült, hogy a közellenségnek kikiáltott Dooku gróf maga is a Jedi rend kitűntetett tagja volt évtizedeken át.
Ebben a helyzetben többen felvetették, hogy egy önálló köztársasági hadsereget kellene felállítani, amely megvédelmezi majd a rendszert a külső támadásoktól, és szavatolja a belső rendet is. Az ellenzők azzal érvelnek, hogy éppen azért nem szabad hadseregekben gondolkodni, hogy a Köztársaság elkerülje a háborút. Palpatine kancellár jól láthatóan halogatja a döntést e kérdésben, amelyben elemzők szerint nem kevés szerepe van a közismerten pacifista Amidala szenátor befolyásának. Azt azonban még Palpatinenak sem sikerült megakadályozni, hogy a Szenátus napirendre tűzze az ügyet. Igaz, a hadsereg felállításáról szóló szavazás hónapok óta késik.
A kancellár helyzete igen nehéz. Egy egészen más politikai színtéren kell helytállnia, mint amit megválasztásakor magára vállalt. De legalább ebben a helyzetben senki nem kéri számon a reformokra tett ígéreteket. És sokak szimpátiáját elnyerte azzal, hogy mindennek ellenére a demokrácia feltétlen híve maradt. Ennek ellenére a bizonytalanság Palpatine népszerűségének rovására van. Minden bizonnyal ez is közrejátszott abban, hogy az utóbbi időszakban a kancellár megpróbál kezdeményezőleg fellépni. Ennek legfőbb jele, hogy politikája megerősítésére megalakította a Kormányhű Bizottságot, amely nevével ellentétben nem egy állami bizottság, hanem a hozzá lojális szenátorok egy csoportja. A csoport tagjai Palpatine legfőbb támogatói, köztük a már említett nabooi szenátornő, valamint olyan befolyásos politikusok, mint az alderaani Bail Organa, vagy a Szenátus "nagy öregjének" számító alelnök, Mas Amedda.
Palpatine a Jedi vezetőkkel tárgyal
Palpatine láthatóan bízik a bizottság tagjaiban, akik mind a mérsékelt politikai hívei, és feltétel nélkül el is fogadja tanácsaikat. Támogatásukkal ezidáig sikerült leszerelni a válságidőszakban jelentkező szélsőséges hangokat, és minél nagyobb legitimitást teremteni önmaga számára a kitolt mandátum idején is. A legfontosabb kérdés ma az, lesz-e Palpatine kancellárnak elég ereje ahhoz, hogy egyben tartsa a Köztársaságot, vagy annak utolsó vezetőjeként vonul be a történelembe... |
AJÁNLOM AZ OLDALT
